Frici hangosan ugatott a kertkapu előtt, Vilma néni eközben a kis piros gombcsengőre tapasztotta hüvelykujját.
– Jövök már, jövök – lépett ki a házból Gertrúd asszony. Vaskos lábait nehézkesen tette egymás után. Vilma néni hangos szóval adta hírül látogatását.
– Azt hittem, már be sem akarsz engedni, Barátném! Tán a füleden ülve nézted a tévét? – Gertrúd kitárta a kertkaput és beengedte a vendégeket.
– Beszélsz itt sületlenségeket. Tudod, hogy csak lassacskán tudok járni a fájós lábammal – Beinvitálta őket a nappaliba, ahol Vilma asszony azonnal kényelembe helyezte magát a kényelmes fehér kanapén. Ellenben Frici kutya felfedező útra indult az ismeretlen házban. Mindig feltüzelte kíváncsiságát az idegen terep, a benne rejlő számos érdekes dolog, ami csak arra vár, hogy felfedezze őket.
– Fricike, nem szabad! Azonnal gyere vissza a gazdihoz! Ne félj, kedvesem, nem tesz kárt semmiben! Annyira tündéri jószág… majd meglátod. Na, mesélj… de a fájós lábad történetét már ismerem! Hogy vannak az unokák?
A felfedező út során Frici először a konyha rejtekeit készült felfedezni. Intenzív szimatolásba kezdett; a szemetes felől vegyes illatok érkeztek, de korábban megtanulta, hogy azt nem szabad háborgatni. Az étkezőasztalra sem ugrálhat fel, de még a székre sem, otthon ez a szabály. Erős kávé illatot érzett a konyhapult felől. Ahogy a többi illatot próbálta beazonosítani, egyszer csak egy szőrös, fekete szörnyeteget pillantott meg az ablakpárkányon üldögélve. A macska zöld szemei rávillantottak. Ez kihívás, állapította meg. Harcot akar a szörnyeteg, meg is kapja, elkapom a grabancát, gondolta. A macska fújtatni kezdett, szőre az égnek meredt, és hátát feldomborította. Frici hátracsapta fülét, és éles fogait villantotta vissza a fekete fenevadnak. A következő pillanatban meglódult, mire a macska leugrott az ablakból, és kiszaladt a konyhából. Frici követte. A hálóba menekülve a cirmos felugrott az ágyra, onnan pedig a fotel oldalára. Hegyes karmával kapaszkodva lógott rajta, míg Frici látótávolságba ért. Az ágyról leszaladva, lerántotta a takarót, majd olyan erővel ugrott a fotelba, hogy az fél pillanat múlva felborult. A macska ekkor már a fürdőszobában volt, és a törölközőkön himbálózva haladt tovább. Azok sorban hullottak a tiszta járólapra, miközben némelyik beborította Frici kis testét. Nem kellett félteni, hamar kiszabadította magát, és már követte is a macskát a gardróbba. Gertrúd asszony ruhái szín és évszak szerint csoportosítva lógtak a vállfákon, míg a cipők szépen, rendezetten sorakoztak a fal mellett. A macska először ezeket szántotta fel maga után, majd ismét a magaslatokban próbálkozott. Karmait pillanatok alatt járatta végig Gertrúd asszony finom szatén és selyem ruháin, és a felső polcokról még a kalapjait is sikerült eltakarítani. Frici néhány lepottyanó kalapban a fekete macskát vélte felfedezni, így azokat egyesével ragadta meg és rázta addig, míg észrevette, hogy a kis szörny bizony még menekülőben van. A macska a gardróbból visszatért a hálóba, és ismét az ágyon termett, Frici pedig közvetlenül mögötte. Ezúttal a fehér párnákon gázoltak át, melyek azonnal a földre estek. Az ágy melletti éjjeliszekrényről a kis lámpa apró darabokra tört szét a padlón. A nappaliban Vilma néni a nemrég tálalt fekete teáját szürcsölgette, amikor berontott a két állat. A macska átszáguldott a helyiségen, Vilma néni pedig felkapta az utána loholó Fricit.
– Óh, hát itt van a mama kis kedvence! Mindent bejártál, mindent felfedeztél magadnak, cukorfalatom? – gügyögött úgy két centire az állat pofájától. – Drága, Gertrúdom, sajnálom, hogy csak ennyi ideig tudok maradni, de tudod, hogy rengeteg a teendőm. Most el is indulunk Fricivel, még be kell mennünk a kutyakozmetikába, hogy levágják a körmeit. Nézd csak meg, milyen hosszúak! – majd felemelte a kutya mancsát, hogy az asszony is jól láthassa. – Otthon már nem is engedem be a lakásba, nehogy kárt tegyen a szép bútoraimban. Olyan virgonc a kicsike. Sokszor még a nyálát sem tudja visszafogni, ha nagyon koncentrál valamire. – Vilma néni a karjában vitte ki Fricit az udvarra, aki még ekkor is az egyik bokor aljában gubbasztó fekete macskát figyelte. De a gazdi öleléséből nem szabad kiugrani, így nem moccant. A kertkapun kívül Frici már a saját lábán indult útnak, és Vilma néni még visszaintet egyet barátnőjének.
– Nagyon ritkán jön ez a Vilma, és akkor is olyan hamar távozik. – nézett utána Gertrúd – Aranyos a kis Frici, igaz Napóleon? – a fekete macska előbújt a bokor alól, átsétált a kerten, felugrott a hintaágyba, és mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen elhelyezkedett. – Talán nekünk is kellene egy ilyen kiskutya – morfondírozott Gertrúd asszony, majd visszatért a házba, hogy folytassa a kedvenc romantikus sorozatát.
(A fenti történetet ez a kép ihlette)
