Könyvekkel kapcsolatban

Könyvekkel kapcsolatban

Régi és új viszonyok


Mindennel és mindenkivel kapcsolatot létesítünk. Még az írók történeteivel is elektronikus könyv vagy hagyományos könyv formájában. Volt már kapcsolatom e-könyvvel, nem is egy, így mondhatjuk, hogy szereztem róla tapasztalatot. Különösnek találtam ezeket a viszonyokat, a szó legnegatívabb értelmében. Ha szóba kerül, hogy e-book vagy könyv, mindig hangsúlyozom, hogy könyv-párti vagyok, de elfogadom, hogy valakinek a másik kivitelezés jobban fekszik.


Ismerőseim között nagyon sokan dicsérik az e-könyveket. A leggyakoribb érv mellettük, hogy kifejezetten praktikusak például egy nyaraláshoz, mivel több könyvet is magaddal tudsz vinni egy e-olvasóban, ami alig foglal el helyet a táskádban. A fenti állítás jogos és helytálló, viszont én nem tudom értékelni, mivel amikor elmegyek valahova, például egy teljesen új helyre (vagy akár egy régire, mindegy is), akkor azt fel akarom fedezni, meg akarom élni, ki akarom élvezni, és (most minden könyv fogja be a fülét) nem pedig egy másik írónak a maga által megélt élményeit olvasni. Arra ott van az év többi része. Akár otthon, akár a buszon munkába menet vagy jövet, amikor csak lehet, szakítok rá időt, nem is keveset. De kiránduláson nálam könyvnek nincs helye. Ilyenkor új dolgokat akarok megtapasztalni, amiket később majd fel is tudok használni az írásaimban, hiszen a legjobb sztorik nem a nappalimban fognak megtörténni velem. A könyvekből felettébb sokat meg lehet tudni a világról, de a saját szememmel is látni akarom, hogy aztán elmesélhessem itt-ott módosítva, kiszínezve vagy éppen egy az egyben leírva.

Másik érv, hogy az e-könyvek olcsóbbak, ez is igaz. Élhetnék egy olyan érvvel, hogy a minőségi élményeket viszont meg kell fizetni (már ha igényled őket). Személy szerint nekem egy regény, novella elolvasása önmagában nem elég. Át akarom élni az olvasás minden fizikai gyönyörét. Az a könyv az enyém. Amikor megláttam a boltban, beleszerettem, aztán megszereztem, és most elolvasom. Az érintés számomra az egyik legkedvesebb érzék, amire elemi szükségem van. Szeretem megérinteni a szeretteimet és a számomra kedves tárgyakat is. A könyvet meg tudom fogni, az e-book-ot nem; minden egyes könyvet külön-külön megérinthetek, nem pedig könyvek garmadáját egyszerre egy gép által. A megszerzett könyv egy felfedezetlen terültet, ami csak rám vár. Én fogom először kinyitni és megtörni a törzsét. Az utolsó oldalra fordítom, és elolvasom a záró mondatot. Aztán vissza az első oldalra, és elkezdem olvasni. Fantasztikus érzés, amikor lapozásnál kitapintom a lap sarkát, miközben a szemem már az utolsó sorokon jár; hallom a papír sercegését, mikor átfordítom, megcsap jellegzetes, kellemes illata, végül végighúzom ujjaimat a gerincén tetejétől az aljáig; ezt pedig minden egyes lapnál újra és újra átélhetem. Sok helyet foglal a szobában? Helyes, foglaljon csak! Lássa mindenki, micsoda könyvtáram van, ezeket a könyveket mind elolvastam, mindegyik világában elvesztem, és büszke vagyok rá, mert minden percét élveztem. Olyan is van persze, amelyiket kevésbé kedveltem… ez van, tapasztalatnak megteszik, hiszen az élet sem fenékig tejfel.

Szóval az e-könyv praktikus és olcsó, de nem kapom meg tőle azt az élvezetet, amit egy hagyományos könyvtől. Egyszer talán eljön az idő, amikor majd abban is meglátom a szépet, ami lehet, hogy egészen más lesz, mint az eddigi örömök, és éppen ezért lesz csodás, de erre bizony még egy darabig várni kell.

Ugyanakkor alapvetően ez a téma csak részletkérdés, hiszen maga az olvasás a lényeg, hogy olvassanak minél többen és többet, élvezzék és éljék át a történeteket, hogy milyen formában, az csak az egyéni igényektől függ.



Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .