A hitről
Történt egyszer, hogy a fiú az apja mellé kuporodott a kandalló fényénél, és a hitről kérdezte.
– Apám, mit jelent hinni valamiben?
Az apa tudta, hogy egyszer majd eljön az ideje, mikor fia felteszi neki ezt a kérdést, így előre felkészült a válaszra
– Hitünk az életünk szerves része. Olyasmi, amit te is ismersz, de még nem jöttél rá, hogyan működik, mit jelent igazán.
– Használnom kell a hitemet? Hogyan? – kérdezte a kandallóban pislákoló lángokat nézve.
– A hitet ne úgy képzeld el, fiam, mint egy kézzel fogható, irányítható dolgot! Nem olyan, mint a matematika vagy a fizika tudománya. Hiába keresel rá racionális magyarázatot, nem fogsz találni.
– Mert a hit nem valóság?
– A valóságot meghatározni nem könnyű. Úgy tekints a hitre, mint egy kapocsra közted és egy magasztos erő között, ami békével és jósággal tölt el. De ne próbálj vallásokban gondolkodni, mert azok határokat szabnak, és keretek közé szorítják ezt a természetes kapcsolatot.
– Tehát a hit jó dolog, igaz? Honnan tudom, hogy hinnem kell? Mi van, ha nem hiszek, és elveszítem a kapcsolatot azzal az erővel, amiről beszélsz? – vakargatta feje búbját bizonytalanul a fiú.
– Nem kell hinned, a hit nem egy kötelező cselekvés. Dönthetsz úgy, hogy nem hiszel semmiben, de közben akkor is hiszel, mégpedig abban, hogy semmiben sem hiszel. Mindannyian hiszünk valamiben. A te választásod, hogy milyen irányba tereled az életed folyását. Azzal, hogy elismered az ő létezését, tulajdonképpen hiszel benne, csak nem akarsz eszerint élni.
– Tehát én már most is hiszek, csak nem tudom, hogy miben?
– Abban hiszel, hogy a hit jó dolog; ösztönösen vonzódunk a jóhoz, még ha nem is tudatosan tesszük ezt. Te is érzed ezt, fiam! Ha elérkezett az ideje, mindent meg fogsz érteni a hitről. Rá fogsz jönni, hogy tulajdonképpen mindegy, minek nevezed ezt az erőt. Lehet ő Isten, Sors, Végzet; nem az a fontos, hogy milyen képpel ruházod fel. Az a fontos, hogy elfogadod-e azt a nyugalmat, amit felkínál számodra vagy sem. Meg fogod érteni, hogy vigyáz rád, és a számodra legjobb úton vezet téged végig, ha akarod.
– Ezt nem értem.
– Ha nem akarsz görcsösen mindent te iránytani, látni fogod, hogy sokkal jobb dolgok történnek veled, mint amit te elképzeltél magadnak. Azzal fogsz szembesülni, hogy Isten/Sors/Végzet olyan lehetőségek és ajándékok tárházát nyitja meg előtted, amit soha sem gondoltál volna.
A gyermek szeme felcsillant, tátott szájjal bámult az apjára.
– Ez ilyen egyszerű, csak hagynom kell magam?
– Csak azzal kell foglalkoznod, amire a földi életedben ténylegesen van ráhatásod. Amire nincs, azt meg kell hagynod neki. Különben falakba fogsz ütközni, és csúnyán beverheted a fejed. A tényleges feladataidra és magadra kell koncentrálnod. Arra, hogy mindig ember maradj, légy egyenes, derék, jószívű és igazságos.
Tekintete a távolba meredt, és próbált mindent megjegyezni, amit apjától hallott. Azonban a következő percben elbizonytalanodott.
– De addig mi lesz velem, apám, amíg meg nem értem a mondandódat? Vagy ami még rosszabb, mi van, ha soha sem értem meg a lényegét?
– Fiam, most jól figyelj rám! Ne hagyd, hogy félelmek és kétségek irányítsák a cselekedeteidet! Azt mondtam, hogy engedd az Istent tervezni, nem azt, hogy ne végezd el, amit rád bízott. Ez is a hitnek a része, a hit önmagadban.
Mikor ezeket a szavakat mondta, határozottan a fia szemébe nézett. Megfogta vállát és megsimogatta puha, kese szőke haját. A fiú ekkor még nem sejtette, de mikor évek múltán eszébe jutottak apja szavai, már nem is tűntek kuszának és zavarosnak, mi több, egyre inkább úgy érezte, lényegesen egyszerűbbek a mindennapok, ha hisz bennük.
~ Megjelent: Minerva Capitoliuma, 2015 október ~