Vanda
– Most már kinyithatod! – hallotta meg az ismerős hangot. Azonnal kinyitotta a szemét, és a cirkusz bejáratának látványa fogadta. Nehezen tudta volna tagadni meglepettségét, arcának apró rezdülései mindig elárulták valódi érzéseit. Erik rögvest észrevette, hogy a várt öröm ezúttal elmarad.
– Mi a baj? Nem is örülsz? – kérdezte csalódottan, de még reménykedett, hogy Vanda megváltoztatja véleményét.
– De… örülök. Csak egyáltalán nem erre számítottam.
– Végül is ez a lényege a meglepetésnek – ahogy mosolyra húzódott az ajka, kis gödröcskék jelentek meg a szája szélén. Ez mindig nevetésre késztette Vandát.
Erik megragadta a lány kezét, és elindultak a pénztárhoz. Megvették a jegyeket, majd elvegyültek a tömegben. A fiú fürkészve figyelte Vanda arcát, majd mikor az észrevette, gyorsan elkapta a pillantását. Beletúrt sötétbarna hajába, mintha nem is látná, hogy a lány figyeli.
– Mi az? – kérdezte Vanda.
– Kérsz valamit enni?
– Nem, kössz, már ettem otthon.
– Akkor csak én eszem. Ott, nézd csak!
Az út mentén számtalan árus sorakozott, akik mind különféle ételek kínáltak a látogatóknak. Főtt kukorica, hamburger, vattacukor, csokoládék széles választéka, és megannyi színes, óriás nyalóka csábította a gyerekszemeket. Erik hamarosan egy gusztusos hot-doggal tért vissza, és jóízűen enni kezdte. Szeplős arcát pár perc alatt összemaszatolta a mustárral.
– Töröld meg az arcod! – nevetett Vanda, miközben tovább sétáltak a cirkuszi forgatagban. Mire Erik megette a hot-dogot, már a legnagyobb sátor előtt álltak. Egy szmokingos férfi jelent meg a bejáratnál, majd kihirdette a következő műsorszámot. Az akrobaták előadása következik, lesz hullahopp, karikaugrás, zsonglőrködés, és más látványos produkciók, amiket nem érdemes kihagyni, hiszen aki kihagyja, az megbánja. A látogatókat nem volt nehéz meggyőzni, egyre több ember tódult be a kék-sárga csíkos ponyva alá.
– Van kedved bemenni? – fordult Erik a lányhoz.
– Téged érdekel az előadás?
– Ha már itt vagyunk, nézzük meg! – felelte biztatóan Erik, de Vanda a szíve mélyén kihagyta volna ezt a programot. Viszont nem akart hisztis nőnek tűnni, akinek semmi sem elég jó, így hát belement a dologba. Elvégre Erik kedveskedni akart neki azzal, hogy idehozta, ő pedig nem akart hálátlannak tűnni előtte. Ez a srác nagyon rendesnek látszik, már az első pár találkozásnál észrevette rajta, hogy nem olyan szélhámos fajta, mint a többi. Az eddigi fiúk, akik próbálkoztak nála, mind komolytalanok voltak, és Erik láthatóan kedvesen, jó szándékkal közeledik felé. Egyáltalán nem olyan, mint a legtöbb srác a suliban, ahova Vanda jár. Nagy levegőt vett, megigazította felkötött, fekete haját, rámosolygott a fiúra, majd együtt beléptek a sátorba.
A tömeg ekkora már elhelyezkedett, csak pár ember kereste a helyét a széksorok között. Felvillantak a fények, és a hangosbemondón keresztül egy mély férfihang konferálta fel a fellépőket. Elsőként a hullahoppozó lányokat hívta be. Két nagyon vékony nő táncolta be a porondot, úgy játszva a karikával, mintha ezekkel együtt született volna. A tömeg ujjongott, mikor egyszerre három karikát pörgettek a testükön, anélkül, hogy akár egyszer is leejtették volna őket. Vandát furcsa érzés kerítette hatalmába.
– Szépek, igaz?
– Fantasztikus, amit csinálnak – áradozott Erik – Eszméletlen.
Vanda nem érezte jól magát. Kezdte feszélyezni, hogy más nőket néznek Erikkel, miközben tudta, hogy ő soha sem lenne képes arra, amit ők a kisujjukból kiráznak. Emellett gyönyörűek voltak, ezt még neki is el kellett ismernie.
A hullahoppozó lányok elhagyták a porondot, és a férfi a hangosbemondóban most a tornászlányt szólította. A vékony, szinte áttetsző, fehér ruha lassan jelent meg a színen. A lány könnyedén felpattant a porond közepén felállított dobogóra. Fehér ruhája vakítóan világított a rávetülő UV-fényben. Az elkövetkező percekben olyan testhelyzeteket mutatott be, ahol lábai és karjai kitekeredve feszültek a testére. A közönség egyöntetűen szájtátva bámulta.
– Nahát, milyen hajlékony! – jegyezte meg Erik. Vanda korántsem élvezte ennyire a műsort. Egyre feszültebben mocorgott a széken.
Ekkor a tornász fellendült kézállásba, majd a függőleges helyzetből lábát lassan maga elé lógatta. Mikor felnézett a közönségre, tapsvihar tört ki, sőt, némelyek füttyszóval is méltatták a produkciót. Erik szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől.
– Na, jó, ebből elegem van! – csattant fel Vanda, és táskáját megragadva felpattant a székről, és távozni készült.
– Most meg mi ütött beléd? Hé, állj meg! Hová rohansz? – Erik elindult a lány után, követte, ameddig tudta. A sátorból kiérve azonban sehol sem látta.
Vanda feldúltan rohant el, szinte nem is nézte, hova lép. Egyedül akart lenni. Elkeseredetten szedte a lépteit az egyre gyarapodó fűben, ami szinte már a bokájáig ért. Talált egy fát, lekuporodott a tövébe. Fejét a kezébe temette, próbálta összeszedni a gondolatait. Túlreagálta, megint túlreagálta. Nem megy ez neki, talán ez a kapcsolat-dolog egyáltalán nem neki való. Talán hagynia kellene az egészet a fenébe, aztán majd lesz, ami lesz.
Ahogy ott magába roskadva üldögélt, egyszer csak neszelésre lett figyelmes. Nem látott senkit, így azt hitte, csak hallucinált. Szóval a fiúk. Miért ilyen rohadt nehéz ez az egész?
Újabb zörej. Mi lehet ez? Hiszen nincs is ott semmi. Csak egy apró madár lehet. Vissza kellene mennie Erikhez, már biztosan mindenhol őt keresi. De lehet, hogy megharagudott, amiért jelenetet rendezett, és már nem is akarja látni őt. Ezt elszúrta, megint elszúrta. Talán igaza van az anyjának, és tényleg csak a sulival kellene foglalkoznia. Ezek az évek különösen számítanak a továbbtanulás miatt. De ugyan már! Hiszen szörnyen unalmas az egész!
Felkelt a földről, leporolta farmerját, vállára tette táskáját, és elindult visszafelé. Azonban mielőtt egy lépést is tehetett volna, valaki megragadta a vállát. Ijedten fordult meg, és lerántotta magáról az ismeretlen kezét. De rögvest megnyugodott, mikor meglátta az idegent. Egy középkorú nő állt előtte, igazi gólyalábakon.
Fekete haja sörényként terült szét a feje körül, arcán erős volt a smink. Rózsaszín-fehér ruhája egy óriási kezeslábasra emlékeztetett, ami aránytalanul hosszúra nyúlt, mikor a nő felegyenesedett a mankókon.
– Bocsánat, kislány! Nem akartalak megijeszteni. Mit szomorkodsz itt egymagad, mondd csak?
– Én csak… egyedül akartam lenni egy kicsit. De megyek is vissza – legyintett Vanda. Ekkor látta meg a nő körmeit. Vörösek és hosszúak. Masszív, erős, karomszerű műkörmök voltak. Vanda mindig is viszolygott tőlük, de ezek különösen ijesztőnek tűntek.
A nő pár pillanatig meredten bámulta a lányt, mintha kutatna az elméjében. Vanda kezdte kínosnak érezni a helyzetet.
– Akkor én most…
– Szívgondok, igaz?
– Tessék?
– Egy fiú miatt szomorkodsz, ugye, jól gondolom?
– Ami azt illeti… igen. De maga ezt úgysem értheti.
– Miért ne érteném? Azt hiszed, én nem jártam végig ezt az utat? Én is voltam kamasz, és szerelmes is. Nem is egyszer.
– De én nehéz eset vagyok. Nekem nem jön össze semmi. Minden barátnőmnek van már valakije, én meg mindig elszúrom – Vanda keserves pillantást vetett a nőre, elbúcsúzott és otthagyta.
Majd ez is megváltozik, bíztatta magát. Ha nem most, akkor majd később. Minden rendbe fog jönni. Kezdte jobban érezni magát. Megállt az egyik lakókocsi mögött. Zsebkendőbe törölte kibuggyanó könnyeit, megigazította haját, nagy levegőt vett, hogy elinduljon, de mikor kilépett volna az útra, valaki visszarántotta a hajánál fogva.
Vanda hátraszegett fejjel, tehetetlenül viselte, ahogy a nő vonszolja maga után. Kiabált, ahogy csak tudott, kezével csapkodta a hajára tekeredő ujjakat.
Visszahúzta egészen a fáig, majd a földre dobta Vandát. A lány döbbenten kapkodta a fejét. Nem értette, mi történik vele. Nadrágra kiszakadt a térdén, ruhája piszkos lett.
– Mégis mit képzel?! Ezt még nagyon megkeserülni!
A nő mélyre hajolt, megfogta a lány arcát. Vanda érezte a vörös karmok tapintását. Egy rossz mozdulat, és kiszúrják a szemét. A nő mélyen a lány szemébe nézett, s körmeit a puha bőrbe vájta. A kicsorduló vér lassan folyt végig a lány arcán. Vanda ordított a fájdalomtól, de sokkal inkább a rémülettől.
– Mit akar? Mi a fenét akar tőlem?! – kiáltotta torkaszakadtából.
– Csak a lelkedet, semmi egyebet – felelte groteszk mosollyal a nő, és lassan felemelte a lányt a földről. Az arcánál fogva tartotta, úgy vitte fel a magasba. Vanda tudta, hogy baj lesz, de fogalma sem volt, hogy mit tehet vele ez a szörnyeteg. Talán nem öli meg. Ugye, nem öli meg?
Ekkor minden elsötétedett, és Vanda elájult.
Folytatás következik…
~ Megjelent: Minerva Capitoliuma, 2015 december ~
