Egy gyilkos emlékei I.

A vele született virtus megkövetelte, hogy határozottan vessen véget a már szükségtelen kapcsolatainak, melyek az utóbbi időben már csak terhet jelentettek számára. Szívták a vérét, miközben elhitették vele, hogy ez jó. Ez mindenkinek jó.

Ott állt az üres terem közepén, és nézte a rideg semmit. Azt akarta, hogy ezt jelentse neki a szoba. A Semmit. A hely, ami pár év alatt a hazugság és a mesterkéltség legsötétebb bugyrává vált. Emlékezett az első itt töltött percekre; mikor belépett, látott barátságos és kevésbé szimpatikus embereket. A sors fintora, hogy később pont azokhoz került közelebb, akik ekkor még kétkedve fogadták a személyét. Persze, idővel az ő szelük is más vizekre fújta hajóikat. S akik maradtak: mesteri bohócok az élet eme apró cirkuszában. Hosszú hónapok kellettek, mire a kezdeti reményekkel teli jóhiszeműség ködét eloszlatták a realitás fájó, de szükségszerű viharos széllökései. A pillanat, mikor szembesült azzal, hogy többször átverték, a szemébe hazudtak, éles késként hatolt belé; s mikor végképp ellene fordították a társait, akikre barátaiként tekintett, a kés megfordult, és még több fér buggyant ki testéből, és a fájdalom révbe ért.

Most nézte a falakba vert szögeket, ahol egykor közös képeik lógtak. Egy rajzszöget talált, kipöccintette a falból, s hagyta lepottyanni. Földet érve csilingelő hangot adott, mely az üres teremben még élesebben hangzott. Csing-csing. A szekrények mögötti pókhálók napvilágra kerültek, és a nyolclábú rémek a másodperc törtrésze alatt mozdultak, nehogy a következő pillanatban a fal új mintázatává váljanak. Nem fenyegette őket ez a veszély.

A függönyöket is ellepte a pókok portól megfeketedett hálója, és bár valamikor fehérek voltak, most csak emlékeiben látta őket tisztának. Amikor még szeretett itt lenni.

Az egyik boltívhez érve vette észre, hogy valójában sárgára van festve a fal. Eddig miért nem tűnt fel neki? Ez sem számít már… Akárcsak a jóhiszemű álmai, amiket dédelgetett e korszak hajnalán. A világ jobbá tétele, az emberek megsegítése. Tele volt ötletekkel, kihívásokat akart, reményekkel és kábításokkal. Mert ennyi volt az egész, kábítás, semmi más. Már tudta. Elővette kését, és a boltívre véste az évet, amikor először járt itt. 2012. Nem volt olyan régen, de ő mégis nagyon messzire került akkori énjétől. Ekkor megremegett a kéz, majd reflexből érkezett a másik. „A fészkes..!” szaladt ki száján a szitok, nagyjából a vérrel azonos sebességben. Zsebéből kendőt vett elő, és betekerte a sérült kezet. Ez is egy jel, ideje távozni, elég az emlékekből, az időkapu zárul.

Mielőtt távozott, még a terem közepén fekvő, megkötözött, magatehetetlen alakokhoz fordult. Öten voltak, három férfi és két nő. Elkábította, mielőtt behurcolta ide őket, és még mindig ájultan feküdtek a koszos járólapon. Undorodott tőlük. Vetett rájuk még egy pillantást, hogy jól eszébe vésse arcukat haláluk előtt. Bizony, most mind meghaltok. Csing-csing.

Egy benzines kannát kapott fel az ajtó mellől, és elindult a fal mentén. Alaposan lelocsolta a maradék bútorzatot; a két-három düledező széket, a szürke, pókhálós függönyöket, a leendő hullákat. „Vár rátok az új otthonotok. Nem fogtok fázni, garantálom.” Az ajtóban állva egy megviselt gyufásdobozt húzott elő zsebéből, majd egy gyufaszálat perdített a széléhez; azonnal meggyulladt. Bepöccintette a terem legtávolabbi pontjába, és a lángok pillanatok alatt a magasba csaptak. Elégedett félmosoly ült ki arcára. Megvárta, míg a lángok elérik a testeket, ekkor mély levegőt vett, és hátat fordított a Hazugság Termének. Elindult előre, egyenesen az új életébe, maga mögött hagyva lángoló múltját.

Egy jó ideig csak ment, már szinte kijutott a városból, mikor meglátott egy cirmost az út szélén. Úgy érezte, jobb társasága most nem is lehetne. „Helló, macsek! Te is egyedül?” A kedves szóra az állat rögtön felfigyelt, és követte leendő gazdáját. Egyenesen előre a jövőbe. Hamarosan megérkeztek a férfi házához. A macska azonnal utat követelt magának az új otthonába, hogy minél előbb felfedezze azt. A Férfi mosolyogva követte. S ez alkalommal a bejárati ajtó fölött lógó csengő mintha másképp csengett volna. Csing-csing.