Csibészek
– Emlékszel, amikor rácsurgattunk a rendőr kocsijára azon az izgalmas nyáron? Az öreg Kovács aznap is bemószerolt apáméknál, de megkapta a magáét! Ejj, micsoda idők voltak azok! – fordult Jóska bácsi a szomszéd ágyon fekvő Dezső barátjához.
– Nem emlékszem ilyesmire – vakargatta tar fejét a másik, miközben a távolba meredve kutakodott kusza emlékeiben.
– Ugyan már! Szedd össze a maradék agyadat, te vénség! – ült fel nehézkesen Jóska, aki nem akarta elhinni, hogy Dezső csak úgy elfelejtett egy ilyen szép közös emléket. Sokat felejtettek mindketten, de ezt… ezt a csínytevést nem szabad feledni, gondolta.
– Melyik Kovács? Az a colos, fekete hajú?
– Nem! A Kovács Elemér, aki mindig napszemüveget viselt, még félhomályban is, mert azt gondolta, így divatos, és a nagynénémnek udvarolt sokáig, de a Marika végül kikosarazta, és hozzáment a tűzoltó Béres Ignáchoz.
– Milyen Ignáchoz? – rázta meg a fejét Dezső úr, miközben takaróját lebegtette, ami alatt összegyűlt a meleg.
– Ne mondd már, hogy az Ignácra sem emlékszel, aki a Béres Ottó fia volt, és folyton-folyvást rágózott, mintha muszáj volna? Az egyik legnagyobb nőcsábász volt a faluban, de a Marikának így is kellett, pedig a Lucával is összeszűrte a levet. Rajtakaptam őket a csűrünkben, amikor a Koppánnyal téged kerestünk az egyik délutáni horgászat után.
– Ki az a Koppány?
– Az ördögbe is, nem hiszlek el, Dezső! Hát semmire sem emlékszel a gyerekkorunkból? Teljesen kiszikkadt az agyad öregségedre? Mondj már valamit, Dezsőkém! – esdekelt Jóska bácsi, és kétségbeesetten meredt a megkopaszodott, fátyolos tekintetű férfire.
– De hát, én nem a Dezső vagyok!
– Nem a Dezső vagy? – hüledezett Jóska bácsi. – Akkor ki a fene vagy és hol van a Dezső? Ekkor a takaros Betti nővér jelent meg az ajtóban a vacsorával.
– Nővérke, ez a férfi itt mellettem megint azt hiszi, hogy a Dezső vagyok?
– Te nem a Dezső vagy? Akkor hol van a Dezső? – kelt ki magából Jóska bácsi.
– Dezső bácsi, maga az, és most szépen lásson hozzá a finom vacsorához, utána pedig beveszi ezeket a pirulákat, és máris emlékezni fog mindenre – tette asztalára a vacsorát és a gyógyszereket a kedves nővér.
– Betti drága – fordult hozzá arcán széles mosollyal és némi könnyel a szemében Jóska bácsi – igazán hálás vagyok, hogy itt van! Maga mindig visszahozza nekem a barátomat… ha csak egy rövid időre is.
(A fenti történetet ezt a kép ihlette – Forrás: Talentum Mobile – a tehetség mindenkié)