A murvafürt

A murvafürt

Komótosan gördült végig az izzadságcsepp csontos hátán. A tikkasztó hőségben, a murvafürt árnyékába húzódva, békésen üldögélt a kerti széken. Cigarettája végéről épp lepottyanni készült a hamu. Délutáni kávéját kortyolgatva azon tűnődött, hol lehet éppen a felesége.

A jó asszony mindig talált tennivalót a ház körül, és bár számtalanszor megkérte, pihenjen többet, a nő akkor érezte jól magát, ha minden rendben volt az otthonukban. Egyikük sem volt már fiatal, csontjaikban érezték az évek sajgó múlását.

– Figyelhetnél jobban az egészségedre! – mondogatta az öregember. – A visszeres lábadnak nem tesz jót ez a sok járkálás.

– Majd pihenek a sírban – szokta volt mondani az asszonyság. – Pontosan melletted.

A férfi csak rázta a fejét, és ráhagyta a dolgot. Makacs nőszemély, mindig is az volt, és ezt nagyon is szerette benne. Felderengett előtte a fiatal, húszéves lányka képe. Pozsgás arca, karcsú dereka, feszes melle volt, mikor nőül vette. Naphosszat kergetőztek a tengerparton, élvezték a nyakukba szakadt boldogságot. Előttük állt az élet, csordultig voltak vágyakkal, szenvedéllyel. Azóta sok-sok év eltelt, hol boldogan, hol szomorkásan, de mindig kitartottak egymás mellett. Felneveltek négy gyereket, akik már csak hétvégente látogatták őket. Újra kettesben voltak, mint kapcsolatuk bimbózásakor.

Tekintete a tenger hullámzó felszínére tévedt. Szeretett elveszni ebben a képben, mely oly megnyugtató volt számára, akár a felesége gondos ölelése.

– Hol van már ez az asszony? – dörmögte az orra alatt. A hamu lepottyant a világoskék asztalterítőre, pontosan a hamutartó mellé.

A nő, mintha meghallotta volna, abban a pillanatban kilépett a házból kezében egy sötét szobai szőnyeggel. Kisietett a kertbe, és jól kirázta. A por csak úgy kavargott körülötte, míg a lusta szellő bele nem kapott nagy nehezen.

A férfi megigazította ujjfoltos szemüvegét, és az asszonyt kérlelte:

– Gyere ide egy kicsit! Mondandóm van.

Az idős nő korát meghazudtoló léptekkel járult elé. Ahogy az ember végigtekintett rajta, nem akart hinni a szemének. Hosszasan méregette, mint aki nem erre a látványra számított.

– Mit nézel úgy rajtam? – A nő csípőre tette a kezét, és fejét félrebillentve várta a választ. – Tán látsz rajtam valami furcsát? – vonta fel a szemöldökét.

– Te magad egy furcsaság vagy! – kuncogott az öregember. Ötven év, az bizony sok idő, ami megváltoztatja a testet. Azonban ő most ugyanazt a fiatal lánykát látta maga előtt, aki valójában volt. Az a csillogó szempár ugyanaz maradt, mit sem változott. Magához húzta az asszonyt, és szorosan átölelte. Egy cseppet sem zavarta, hogy mennyire csontos az a test, mennyire ráncos a bőr. Csak azt látta, hogy a felesége újra virágzik, s úgy ragyog, mint hajdanán, a murvafürt alatt.

 

~ Minerva Capitoliuma, 2015 június ~

cropped-header-940x198

Hozzászólások

hozzászólás



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .