Rohant, ahogy csak a lába bírta. A retro stílusú hotel harmadik emeletére tévedt. Ahogy kifordult a lépcsőről a folyosóra, a bordó, virágmintás szőnyegben majdnem orra bukott. Tudta, hogy hamarosan utolérik, tehát valahogy le kell ráznia őket. Ekkor már bánta, hogy nem dobta el a lapokat, mikor az orosz emelte a tétet. Annyira bízott abban a dáma párban, hogy teljesen kizárta a racionalitás minden egyéb eshetőségét, és felelőtlenül feltette még azt a lopott gyémántot is, amire az orosznak úgy fájt a foga. És az átkozott király pár csak bejött a ruszkinak! Hogyan lehetett ekkora mákja annak a senkiházinak? De nem számít. Amilyen ostoba, tényleg komolyan gondolta, hogy majd átadja neki a milliós kis követ. Ugyan már! Őt nem ilyen fából faragták.
Hallotta a lépcsőn felfelé futó, cingár csatlósokat, és csak abban bízott, hogy valamit sürgősen ki tud találni. Bármennyire is gizdák, ők négyen voltak ellene, komolyabb fegyverekkel ellátva, nála pedig csak egy 9 mm-es volt. Bár ha elég ügyes, kiiktathatja mindet. Mindig legyen B-terv, ezt vallotta, de most perpillanat egy ötlete sem volt kivitelezhető, így rögtönöznie kellett.
A folyosó végén az utolsó ajtóra tévedt a tekintete. Lenyomta a kilincset, de zárva találta. Nincs ideje finomkodni, az élete forog kockán. Az orosz kicsinálja, ha nem talál ki valamit. Nekiugrott az ajtónak, mire az kivágódott. A következő pillanatban már a szoba szőnyegén találta magát, egyensúlyát elvesztve pottyant a földre a vehemens belépőt követően. Még a földön fekve berúgta maga mögött az ajtót, majd feltápászkodott. Ekkor vette észre, hogy a nadrágszára beleakadt egy, az ajtóból kiálló kósza szögbe, ami végighasította a textilt, ahogy az ajtó bevágódott. Ott állt egy szakadt nadrágban, és azon tanakodott, hogy mi a fontosabb: Szerezni egy olyan ruhát, amiből nem lóg ki az alsója, vagy menekülni az orosz bérencei elől.
– Ki a franc maga és mit keres itt? – hallotta meg a vékony hangot a háta mögül. Ügyetlenül megfordult, és meglátta a fürdőből kilépő nőt. Finom domborulatait csak egy könnyed kombiné takarta el. A férfi ledöbbent az elé táruló látványtól, és egy pillanatra elfelejtette, hogy mi járatban van éppen. – Azonnal tűnjön el a szobámból, különben hívom a rendőrséget! – förmedt rá a nő, és már indult is az éjjeliszekrényen lévő telefonért.
– Arra semmi szükség, tényleg! – elindult, hogy megállítsa az asszonyt, azonban hiányos nadrágja összegubancolódni látszott, és a férfi hatalmasat bukott a földre. A nő felsikoltott, majd ijedten kapta a kezét a szája elé.
– Te jó ég, jól van? – kérdezte már kevesebb félelemmel a hangjában.
– Ezt így nem mondanám, de kérem, ne hívjon senki, és ne sikítson! – kérlelte a nőt, aki ekkor fölé hajolt, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nem esett bántódása az idegennek. Felsegítette a székre, és ekkor látta meg sebet a homlokán.
– Istenem, de hát, vérzik a feje!
– Csak karcolás. A háborúban sokkal durvább sérüléseket szereztem – kezdte a szédítést a férfi.
– Nahát, maga katona?
– Mondhatjuk. Amikor szükség van rám, nem ellenkezem kiállni a szeretteimért és a hazámért.
A nő felsegítette a már sokkal szimpatikusabb férfit, és egy nedves kendővel igyekezett felitatni a kibuggyanó pár csepp vért.
– De mégis mi történt magával? Miért rontott be hozzám?
– Megtenne nekem valamit? – kérdezte a férfi elcsukló hangon.
– Egy ilyen bátor embernek bármit.
– Bezárná az ajtót, és nem faggatna arról, hogy miért estem be a szobájába?
– Hogyne! – a lenge hálóing átsuhant a motelszobán. A következő percben az ajtó már egy kisebb komóddal és egy székkel is ki volt támasztva. A férfi nem győzött hálálkodni és a nő kecses kacsóját csókokkal bombázni.
– Sajnos, ez egy titkos küldetés, így nem avathatom be a részletekbe. Ugye, megérti? – kacsintott a megszeppent nőre, aki már megbánta, hogy olyan durván rákiáltott a fickóra.
– Most mennem kell, de remélem, még látjuk egymást – a férfi felállt a székről, és szorosan magához ölelte vendéglátóját. A nő nem győzte kapkodni a levegőt. A férfi szakadt nadrágjában az erkélyajtóhoz lépett, majd még egy utolsó pillantást vetett a nőre, és kilépett a balkonra.
Az asszony már csak a hűlt helyét látta, mikor hangosan dörömbölni kezdtek az instabil ajtón. Nem telt bele sok idő, a vézna suhancok már bent is voltak a szobában.
– Nem tudom, mit akarnak tőlem, de itt ugyan senki mást nem találnak. Kérem, távozzanak, és a megrongált ajtó költségét rendezzék a szállodaigazgatójával – jelentette ki szigorúan, miközben tárcsázta a recepciót.
Pár perc múlva a kéretlen brigád már a szálloda biztonsági őreivel karöltve távozott a szobából. A váratlan látogató ez alkalommal megmenekült az orosz haragjától. Úgy tűnik, mégis csak szerencsét hozott az a harmadik dáma.
