Hazafelé III.rész
Maró, áporodott bűz csapta meg Niki orrát. Ahogy kezdett magához térni, beszédet hallott, de nem tudta kivenni a szavakat. Érezte, hogy egy széken ül, kezeit nem tudja mozgatni; lelógó fejét felemelte, látása lassan kitisztult.
– Hol vagyok? – nyögte ki.
– Hát nálam vagy, kicsi lány – az öregember hirtelen előtte termett és hátborzongató mosolyra húzta száját. Niki felsikoltott. – Jaj, mindig ez a felesleges cirkusz. – Morgolódott. A lány segítségért kiáltott. – Felesleges, senki sem hallja meg. A többiek sikolyait legalább is nem hallották. Kár erőlködnöd.
– Többiek? Kik azok a többiek? – Niki hangja remegett, hiszen sejtette a választ.
– Akik előtted jártak itt a házamban. – Az öregember az asztalhoz lépett, és folytatta a zöldségpucolást.
Niki körbenézett. A ház belülről ugyanazt a hűvösséget árasztotta, amit kint is látott. Kopott, koszos falak, a sarkokban pókhálók, a padló és a polcok porosak. A konyhában vannak, állapította meg. Az egyik sarokban óriási kéményes kemence állt, mellette éles szerszámok hevertek a földön. Nem éppen kerti munkálatokhoz használatosak. A polcokon furcsa dolgokra lett figyelmes. Folyadékkal teli üvegekben denevér és patkány tetemeket látott. Ekkor már biztos volt benne, hogy az öreg egy varázsló. Egy gonosz varázsló.
– Mit akar tőlem? – nézett rá Niki.
– Ugyan kérlek! Hát nem egyértelmű? Meg foglak enni. – Niki arca elfehéredett, pupillái beszűkültek. – Látom, meglepődtél. Nos, igazán egyszerű. Most elkészítem a zöldségeket, majd befűszerezlek, aztán ropogósra sütlek a szép, nagy kemencémben. Úgy hiszem, hozzád a majoránna illene leginkább. Az fogja kihozni belőled a legjobbat.
Niki próbálta kioldozni magát, de csuklója meg volt kötve a széktámla mögött, tenyere pedig izzadt. Miközben a bibircsókos beszélt, menekülési terven gondolkodott. Az ablakok el voltak reteszelve, szellőzőnyílást nem látott sehol. Tehát csak az ajtón keresztül tud távozni… vagy a kéményen át.
– Ezzel meg is vagyunk. Na, gyere szépen – Az öreg megfogta a lányt, felállította a székről.
Niki nehezen tudott mozogni, mert a lábai össze voltak kötve a bokájánál és a térdénél.
– Ne ficánkolj már! – Egy hatalmas tepsibe fektette, bekente olajjal, majd megszórta zöldfűszerekkel – És végül a majoránna. Úgy imádom az illatát! – Majd a zöldségeket hozta: hagyma, répa, gomba, brokkoli, paprika és paradicsom. Körberajzolta velük a kapálózó lányt, néhány zöldség ki is gurult a tepsiből. – Ejj, a fene egye meg! Nem pazarolunk, kisasszony! Minden falat ízletes lesz. Minden falat egy évvel hosszabbítja meg az életemet. A te finom, tiszta húsod ad nekem erőt, hogy életben maradhassak. A fokhagymát csak az utolsó percekben teszem rád, amikor már aranybarna leszel. – Mondta és sátáni kacaj tört fel belőle.
– Maga szörnyeteg! Kérem, ne egyen meg!
– Túl sokat beszélsz, bent úgysem lesz értelme – azzal egy almát nyomott a lány szájába.
Kinyitotta a kemence ajtaját, hogy megállapítsa a hőmérsékletét.
– Úgy hiszem, már éppen elég jó. Te is úgy gondolod? Jaj, tényleg, nem tudsz felelni. Szerintem, már megfelelő. Na, lássunk is hozzá!
Felemelte az asztalon heverő pálcáját és a lányra suhintott. Ekkor a tepsi felemelkedett a földtől úgy fél méter magasra. És elindult. A varázsló szépen irányította a repülő tepsit, egyenesen a kemence ajtaja felé. Niki szörnyen félt, de érezte, hogy itt a vég. Már feladta, már nem remélt semmit. Egyre jobban érezte bőrén a kemence forróságát. Elérte az ajtót, már majdnem bent volt… amikor hirtelen hatalmas robbanás hallatszott. Az ablakok betörtek, és éles fény árasztotta el a szobát. Niki a földre huppant. Ezt követően mindent látott, ami a konyhában történt. A két farkas rátámadt az öreg varázslóra, és marcangolni kezdték. Szemük még jobban izzott, mint korábban. Éles fogaikat ott vájták a varázslóba, ahol csak érték. Az próbált védekezni a pálcájával, de az állatok túlerőben voltak. Néhány percig tartott csupán, s a gonosz varázsló kilehelte a lelkét. Egy-két végtagja leszakadt a nagy küzdelemben. Ezeket a farkasok összeszedték, és a kemence tüzébe hajították. Ekkor a remegő Nikire néztek, aki még mindig nagyon félt.
– Most már megnyugodhatsz, elmúlt a veszély – szólalt meg az egyik. Közben szétrágták a Niki testén lévő köteleket, és végre kiköphette az almát is. A farkasok szeméből ekkor eltűnt a vörös fény. Szemük tiszta és barátságos volt.
– Azt hittem, hogy ti is gonoszak vagytok. Köszönöm, hogy megmentettetek.
– Sajnálom, ha megijesztettünk. Az öreg varázslónak mindig sikerült elrejtőznie előlünk. Egyszer láthatatlanná varázsolta, másszor idegen városokba röpítette a házat. Ma eső bűbájjal próbált távol tartani bennünket, de nem hátráltunk meg. És végre a nyomára akadtunk. Köszönjük a segítségedet. És most hazamegyünk.
– Csak egy pillanat. – Niki a kemence elé lépett, belenézett a tűzbe, és becsukta az ajtaját. Úgy meghúzta a kart, milyen erősen csak tudta.
A következő pillanatban a beszélő farkas a hátára perdítette Nikit, és szélsebesen elhagyták a házat. De kint sem álltak meg, hanem tovább vágtáztak az úton. Niki már nem félt, inkább élvezte ezt a nagy sebességet. Látta az elsuhanó fákat, és a mellettük rohanó másik farkast. Látta a holdat is, mely továbbra is kitartóan megvilágította az utat. Így suhantak pár percig, míg a farkas megállt.
– Itthon vagy. Térj nyugovóra, gyermek!
Niki felismerte a házukat. Búcsúpillantást vetett a hatalmas állatokra, és elindult a házuk felé. Az ajtóban még visszanézett, de a farkasokat már nem találta ott. Felnézett a Holdra, és ekkor meghallotta a vonyítást. Megnyugodott. Belépett a házba, és kulcsra zárta az ajtót maga után.
Vége.