Egyszer volt, hol nem volt, messze Keleten élt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt három fia. Gondolta egyszer az öreg király, próbatétel elé állatja a királyfiakat, s amelyik a legügyesebb, arra hagyja a birodalmát.
A világ négy pontját négy király uralta. Elküldte hát fiait a királyságból, hogy megszerezzék neki a másik három birodalmat. A legnagyobbat Délre, a középsőt Nyugatra, a legkisebbet pedig Északra küldte. Mivel a legkisebbnek kellett a legjobban bizonyítania, ő kapta a legnehezebb feladatot. Atyja azonban kegyes volt hozzá, és átadta neki azt a kis dobozt, amit ha kinyit, tüzet tud varázsolni még a sötét Északon is. Ezen kívül adott neki egy élesebb, pompásabb kardot is. A birodalmak királyai veszedelmes alakok voltak, így az öreg király azt kérte fiaitól, öljék meg az uralkodókat, és hozzanak bizonyítékot a győzelmükről. A királyfiak felkerekedtek, és elindultak a veszélyes küldetésre.
A legkisebb királyfi hosszú-hosszú utat tett meg lóháton. Rövid idő alatt elérte a havas mezőket, majd a sziklás, jeges hegyeket. Nehezen, de átjutott rajtuk. A fagyos szél minduntalan az arcába fújt, de ő nem rettent el. Hamarosan egy völgybe ért, ahol egy fogadóra bukkant. Ide tértek be az átfagyott utazók. Itt megpihent, majd másnap folytatta útját az Északi birodalom urához.
A vacogtató szélben nehezen haladt ugyan, de aztán elért egy erdőhöz. A hófödte fák sűrűjéből segélykiáltásokat hallott kiszűrődni. Először azt hitte, képzelődik, de a hangok egyre erősödtek. Valaki bajban volt. Beszaladt hát az erdőbe. A félhomályában hamarosan egy hálószerű dolgot pillantott meg a magasban. Közelebb ment, hogy jobban lássa. Ekkor pillantotta meg, hogy a faágak kuszán kapaszkodnak össze, mintha csak egy pókhálót alkotnának. S a csapda közepén egy ember kapálózott, ő kiáltott segítségért. A királyfi megszólította a foglyot.
– Jóember, hogyan került oda a magasba?
– Elkapott az Erdő Ura. Pedig csak át akartam menni ezen a kis ösvényen. Nem akartam rosszat. Kérlek, ments ki innen! De vigyázz, nehogy téged is elkapjon!
– Egyet se félj! Kiszabadítalak.
A királyfi nem volt híján a bátorságnak. Azonnal a fák tövében termett, és már mászott is fel az egyik törzsén. Felérve a góchoz, nem kímélve az ágakat, kardjával suhintva vágott utat a gallyak között. Azonban az Erdő Ura észrevette a fiatal királyfit, és elöntötte a méreg. A fák megremegtek, az ágak szinte életre keltek, és megindultak a királyfi felé. Az egyik ágacska a lába köré tekeredett, ám a fiú könnyedén lehántolta magáról. Tudta, hogy a kard nem lesz elég, hogy kimeneküljenek az erdőből, így hát a zsákjába nyúlt, és elővette a tűzcsiholó masináját. A kis fémdobozból egy pillanat alatt szikra, majd tűz gyulladt fel. A királyfi meggyújtotta az ágakat, melyek azonnal menekülőre fogták az iramot. A fiú elérte a faháló közepén kapálózó embert. Megégette körülötte az ágakat, mire azok sebesen visszahúzódtak eredeti helyükre, és még annál is tovább. A két férfi a földre huppant. Az erdőben egyre nagyobbra csaptak a lángok, és a füst kezdte fojtogatni őket. Gyorsan kiszaladtak a havas tisztásra, s távolról nézték, ahogy az erdő gonosz ura a tűzzel küszködik. Igyekeztek minél messzebbre kerülni a lángoktól.
A megmenekült férfi nem győzött hálálkodni a királyfinak. Különös fény csillogott a szemében. A királyfi úgy érezte, van valami furcsa ebben az emberben. Elmondta neki, hogy Észak királyához készül, és végezni fog vele egyszer s mindenkorra. Az idegen ledöbbent a királyfi bátorságától.
– Mivel készülsz legyőzni a rettegett királyt?
– A legjobb kardot kaptam atyámtól, és ott van még az éles eszem és a szerencsém.
– Gondolod, hogy ez mind elég lesz ahhoz, hogy legyőzz egy ilyen gonosz királyt? Te segítettél rajtam, úgyhogy most én is segítek neked – az idegen egy fekete üveget húzott elő a táskájából. – Fogd ezt! De csak akkor nyisd ki, ha ott leszel a királynál!
A férfi elbúcsúzott, a királyfi pedig folytatta útját az északi király palotája felé. Kíváncsi volt, mit rejt az üveg, de megjegyezte az idegen férfi szavait, és nem nyitotta ki. A szél ismét felerősödött, és a sötétben valahol a távolban kósza fényekre lett figyelmes. Megtalálta a király palotáját.
A bejáratot hófarkasok és hósárkányok őrizték. Mellettük az őrök jegyes páncélba bújva masíroztak a hatalmas ezüst kapu előtt. Ahogy közelebb ért, fantasztikus látvány tárult a szeme elé. Az egész palota ezüstösen csillogott a holdfényben.
– Gyere elő, Észak királya, ha mersz! – kiáltotta el magát a királyfi. A hószörnyek és az őrök azonnal közre fogták a hívatlan látogatót. Mérgesen vicsorgatták rá jegyes fogaikat, ám a királyfi nem rettent el.
– Ki merészel ilyen arcátlanul megszólítani? – a hang mennydörgéshez hasonlított.
– Hát én! A legkisebb királyfi keletről!
A palota fölött füstszerű anyag jelent meg a levegőben, majd kimagasodott a hatalmas csontvázalak. Körülnézett, és meglátta a kapu előtt az apró fiút.
– Könnyűszerrel eltaposhatnálak. Mire fel ez a bátorság? Tán meg akarsz halni? Bizonyára, különben nem jöttél volna ide.
– Nem én, ma te fogsz meghalni!
A király meglepődött, látva az elszántságát. Az őrök el akarták fogni a betolakodót, ám a király visszaparancsolta őket, mert ő maga akart végezni vele. Feldühödött a fiú szemtelenségén. Hatalmasat ordított, mire szájából jeges szél zúdult a fiúra. A királyfi a kardját a földbe vágta, és abba kapaszkodott, hogy el ne fújja el a szél. Annyira fázott, hogy már a csontjaiban érezte a fagyos levegőt.
A király ekkor kilépett a palota elé. Szemtől szemben álltak egymással.(Forrás: Kreatív Írás Kép Alapján)
– Készülj a halálra, ostoba kölyök!
A Csontvázkirály irgalmatlan erővel csapott a földre, mire egy repedéshullám indult el egyenesen a fiú felé. A királyfi kitért az útjából, azonban a megrepedt, havas talaj kettévált, és mély szakadék keletkezett a rés helyén. A király óriási lábával könnyedén átlépett rajta, és máris a fiú előtt termett, aki így csapdába került.
– Most nem menekülsz előlem!
Kezét a magasba emelte, és készült lesújtani a fiúra. Azonban a királyfinak eszébe jutott az idegentől kapott ajándék. Előhúzta hát a zsákjában lapuló fekete üveget. Egy erős mozdulattal lecsavarta a fedőt. A látvány ámulatba ejtette. Erre aztán igazán nem számított. Az egyszerű üvegből vakító, égi fény tört elő. Kellemes melegsége azonnal szétterjedt a levegőben. A királyfi fogta az üveget, és az előtörő sugarat a királyra irányította. A forróság elárasztotta a jeges csontvázat, ami fájdalmasan felordított. Cseppekben olvadt le róla a jég, és egyenként hullottak alá a csontok. Hamarosan már csak egy kupac csonthalmaz maradt a helyén. Ezt követően a hószörnyek és az őrök is hasonló sorsra jutottak, míg végül a palota falai is olvadni kezdtek. A királyfi döbbenten figyelte az eseményeket. Mikor a palota is eltűnt, a csontokhoz lépett, és felemelte a koponyát. Ekkor azonban egy lágy hang szólította meg. Felkapta a fejét, és a hang forrását kereste. A palota maradványaiból egy vékony alak közeledett felé. Egy lány volt az.
– Te meg ki vagy és hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.
– Én vagyok Dél egyetlen királylánya. Hosszú évek óta tartott fogva az északi király. Sokan próbáltak már megmenteni, de eddig senkinek sem sikerült. Elárulod, mivel győzted le a Csontvázkirályt?
– Megmentettem egy idegent, akit az Erdő Ura elkapott. Tőle kaptam jutalmul ezt a fényt az üvegben.
– Ki volt az az idegen? – kérdezte a királylány.
A királyfi nem tudta, ki lehetett a különös alak. Csak annyit, hogy neki köszönheti a győzelmet, és hogy megmenthette a királylányt.
– Ez egy meleg, déli fény, és ezt csak egy ember tudja megszerezni. Ő pedig apám, a király varázslója. Minden birodalmat bejár, hogy összegyűjtse azoknak csodatévő kincseit. Vele találkozhattál az erdőben.
A királyfi és a királylány boldogan tértek vissza keletre, ahol az öreg király örvendezve fogadta őket. Testvérei már korábban hazatértek, de egyikük sem járt sikerrel. A nyugati és a déli király seregei ellen egyszerűen nem vehették fel a harcot. A király büszke volt a legkisebb fiára, aki örömmel mutogatta az északi Csontvázkirály koponyáját. Emellett kiszabadította a fogságban tartott királylányt is. A déli király annyira boldog volt, hogy neki adta egyetlen lánya kezét, és így a királyságát is. Pár év múlva a nyugati király trónörökös nélkül halt meg. Ekkor a bátor királyfi a három birodalom seregével bevette annak várát és megszerezte trónját.
Így történt, hogy a legkisebb királyfi egyesítette a négy birodalmat, és igazságos, jó királyként uralkodott, amíg meg nem halt.
