Helló Nyár!
Krisztina hatalmasat rúgott az asztal lábába. Pont a kisujja… Felordított, ahogy a fájdalom végigcikázott egész testén. „A fene egye meg! Ez a rohadt asztal is pont itt van!” – gondolta, vagy hangosan is mondhatta, a fájdalomtól nem érzékelte a következő pillanatokat. Az egész napos rohanás az irodában teljesen lefárasztotta így a nap végére. Egyik asztaltól a másikig futott ma is, rengeteg volt a papírmunka. Közben a kolléganői folyton egymást marják: általában kipécéznek valakit, és előszeretettel azon az illetőn köszörülik a nyelvüket. „Megint milyen ruhában van? Azt gondolja, hogy ez jól áll neki?” vagy „Nem túl idős már, hogy ilyen rúzst használjon?” esetleg „Megint új pasija van. Tegnap láttam valakivel a parkban” Ilyen mondatfoszlányokat szokott elcsípni tőlük, és ilyenkor akarva-akaratlanul is azt hiszi, hogy róla pusmognak. Aztán még ott van a főnöke is, aki folyton őt kéri meg, hogy főzzön kávét, amit persze utána fel is kell szolgálnia – szigorúan egy cukorral. Nesze neked diploma!
Leült a kanapéra, és amíg sérült kisujját gyógyítgatta, elhatározta, most van itt az ideje, hogy elutazzon. Egy hét a Balatonon kellemes kikapcsolódás lesz, ahol megfeledkezhet a szürke, munkás hétköznapok keserűségéről. Az interneten gyorsan kiválasztotta a legszimpatikusabbat: Balatonlelle, apartman, másnapra még van szabad hely. Azonnal felhívta a főnökét, aki kivételesen rendes volt, és rábólintott a szabadságra. Gyorsan lefoglalta a szállást, és elkezdett csomagolni. Kellemes érzésekkel tért nyugovóra, hiszen egy igazán örömteli nyaralásnak nézett elébe.
Másnap már délelőtt megérkezett Lellére, nem tétlenkedett: elfoglalta a szállást, és elindult a strandra. Bikini, napszemüveg, jéghideg limonádé… Megvolt minden, ami kell. A vízparton tömeg. Csodálatos idő, szikrázó napsütés, egy felhő sem volt az égen. Előbb megmártózott a kellemes vízben, majd az egyik árusnál jégkását kért. Mivel ez újdonság volt számára, faggatni kezdte az eladót, aki megengedte, hogy a pult mögé lépjen, és nézhesse kicsit a jégkása-készítő masinát. Nagyon érdekesnek találta, és rögtön kért egy epreset. Ahogy ott állt, egyszer csak egy középkorú férfi szólította meg a pult másik oldalán: „Egy erős feketét, lesszives!” Krisztina értetlenül nézett, majd ráeszmélt, hogy neki ott nincs keresnivalója, és gyorsan kislisszolt a vendégek közé. Sebtében odabökte a férfi felé, hogy ő nem dolgozik ott.
Az epres jégkásával a kezében, az előbbi szituációt megmosolyogva leheveredett törölközőjére. Eddig észre sem vette, hogy egy tinédzserekből álló csapat telepedett le mellé, négy tizenhat-tizenhét éves lány. Divatmagazinokat és aktuális tini sorozatokat beszéltek ki egészen apró részletességgel. Krisztina próbált elvonatkoztatni a duruzsolástól, és élvezni a nap perzselő melegét. Hirtelen ismerős mondatok ütötték meg a fülét: „Hihetetlen, hogy képes ilyen bikinit felvenni… ebben a korban. És az a táska… tuti valami gagyi kínai. Az embereknek nincsen önkritikájuk?”
Megint mosolygott és kiitta a pohár aljáról a maradék jégkását.
A fenti történetet az alábbi kép ihlette.
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol
A fenti történetet az alábbi kép ihlette.
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol
