A lány, akit nem ismertem

Az út szélén ült, amikor Dev rátalált. Talán a sors akarta úgy, hogy éppen ő legyen a megmentője. Mikor odaért mellé, a lány a kiszikkadt földet bámulta, majd a búgó hangra felfigyelt, és amikor felnézett, egy motoros, fiatal, jóképű srácot látott maga előtt. Nagy nehezen felkelt a padkáról. Dev egy flakont dobott felé, miközben arról kérdezte, ki ő és hogyan került ide. Dorina a nevét elárulta ugyan, de mást nem, csak nagyokat kortyolt a langyos, már kicsit sem szénsavas ásványvízből. Órák óta sétálhatott a szárazságban, gondolta a fiú. De mit keres egy ilyen csinos fiatal nő egyedül messze minden civilizációtól?

– Merre mész? El tudlak vinni, ha akarod.

– Köszönöm, a legközelebbi városba jó lesz.

– Pattanj fel! És azon belül?

Dorina nem felelt, csak felült Dev mögé, átkarolta derekát, a motor felbőgött, és a tikkasztó napon töltött órákat maguk mögött hagyva elsuhantak a messzeségbe. Csak az számított, ami ezután következett. A Szabadság Szele hol erősen, hol gyengéden csapott arcukba, Dorina hosszú haját lengette, és Dev illatát vitte felé.

Úgy egy óra múlva elérték a város határát. Az első kereszteződésnél Dev megállt, és hátrafordult.

– Innen merre vigyelek?

– Te hova mész? – kérdezett vissza a lány.

– Én haza megyek, itt lakom a városban. De nem egyedül… van egy kutyám.

– Imádom a kutyákat – mosolygott rá Dorina.

– Eljönnél hozzám? – kérdezte bátortalanul Dev.

– Nagyon szeretnék.

– Legyen hát!

Dev furcsálta ugyan, de engedte magát sodródni az árral. Meghúzta a gázt, és elindultak a belváros felé. Bár most látta először a lányt, úgy gondolta, mi baj lehet? Ilyen dögös csajt még soha sem vitt haza, és ki tudja, lesz-e még rá alkalma.

Egy szűk utcába fordult be, és a második négyemeletes társasház előtt állította le a motort, lepattant, majd Dorinát is lesegítette. Az örömtől, hogy egy ilyen jó nővel van dolga, majdnem fellökte a szomszéd Ella nénit, aki éppen akkor sétált le a lépcsőn. Gyorsan bocsánatot kért, hogy minél előbb az új lánnyal foglalkozhasson.

– Le kell vinnem a motort a pincébe, mert nem maradhat itt kint. A végén még megbírságolnak… Várj meg itt, rögtön visszajövök, aztán fel is mehetünk. Persze, ha még akarod.

Dorina némán bólogatott, és Dev még látta, miközben motorostul betántorgott a vaskapun. Pár perc múlva rohant ki a házból, de a lánynak csak hűlt helyét találta. Körülnézett, de nyoma sem volt. Lerohant a lépcső aljára, ám az utcán sehol sem látta a sziluettjét. Ekkor érkezett vissza a szomszédos Ella néni, aki láthatóan a sarki zöldségesnél járt, mert hatalmas szatyrából kilógott a zöldség zöldje.

– Ella néni, nem látta azt a fiatal lányt, akivel itt beszélgetem az előbb?

– Óh, drágám, egy lánnyal beszéltél itt az előbb, de az már nem fiatal! Maholnap 76 éves leszek, és ez a táska sem a legkönnyebb – célozgatott Ella asszony.

– Nem, én arra a lányra gondolok, akit motoron hoztam ide, tudja. Itt álltunk, amikor le tetszett jönni a lépcsőn, még majdnem fel is löktem siettemben – magyarázta hevesen Dev.

– Életem, egyedül jöttél haza! Amikor találkoztunk, nem volt veled senki. Talán csak megártott a meleg, dőlj le egy kicsit a hűs szobában! Jót fog tenni.

Dev tudta, hogy nem a meleg volt. Nem lehetett csak káprázat! Vagy mégis? Ott ült a földön, az út szélén, aztán meg mögötte a motoron, és érezte a kezét, ahogy kapaszkodott belé. Nem lehet, hogy ez meg sem történt! Miért nem látta a szomszéd asszony, miért csak ő? Nem értette, mi történt azon a délutánon, és bár a későbbi években sokszor eszébe jutott az ismeretlen lány, soha többé nem látta őt viszont.

(A történetet a fenti kép ihlette – Kreatív írás kép alapján)