Az éjjellátó

Testvérei közül ő volt a legrátermettebb. Nem ijedt meg a kihívásoktól, és ha félt is, soha sem látták rajta. Szülei büszkék voltak rá, s tudták, ha majd egyszer elég nagy lesz, hogy elhagyja a családi fészket, nem kell félteni az élettől. Gyorsan tanult, mindig figyelt az apró részletekre.

 

Az első bizonytalan szárnycsapásai után nem csüggedt, hanem valósággal megtáltosodott, és bátran vetette magát az éjszakába. Nem térítették el a kezdeti nehézségek, sem mások negatív szavai, hogy „úgysem fog sikerülni, kevés vagy te ehhez”; nem hagyta, hogy eltántorítsák a céljától. A szülei teljes mértékig támogatták, ő pedig tudta, hogy csak így lehet vagy sehogy sem.

 

Ezzel a hozzáállással nem telt bele sok idő, míg elsajátította a szükséges ismereteket a túléléshez és az éjszakai vadászathoz; ekkor búcsút intett otthonának. Testvéreit és szüleit hátrahagyva egy új élet várt rá, tele reményekkel és kudarcokkal, bánattal és még több örömmel.

 

Mikor megtalálta új helyét, csinos fészket épített, ahová hamarosan egy számára nagyon kedves személy is társul költözött. Meghitt otthonába hamarosan fiókák érkeztek. Erőfeszítéseinek köszönhetően jutalma nem maradt el, és immár saját családjával élhet a legmagasabb fa lombján, ahonnan a macskabagoly azóta is hosszú éjszakákon át büszkén domborít a nagy fehér holdnak.