Egy gyilkos emlékei III.

Heléna, te drága, te gyönyörű, te kívánatos! – bókolt magának az antik, milliós értékű pipereasztalánál ülve, miközben tükörképének pózolt. Elégedett volt magával, ahogyan mindig is. Az utolsó simításokat végezte gondosan feltűzött frizuráján – mindennek tökéletesnek kell lennie, hiszen a kellemes külső a jó belépő kulcsa. Hogy mély nyomot hagyjon az emberekben, Heléna általában túlzásba vitte a küllem fontosságát, a hangsúlyt az erős rúzsokra és körömlakkokra fektette. Vadvirágos parfümje mindig körüllengte, öltözéke kifogástalan volt. Bármit elért, amit csak akart. 

Ennek köszönhette, hogy egy olyan férjet talált magának, aki nem spórolt az ajándékokon, aki tudta, hogy Heléna nem tud (és nem is akar) ellenállni a szép ruháknak és a drága ékszereknek. Megérdemelte volna, hogy jobban megbecsülje, hogy igazán szeresse, de nem így volt. A doktor túl volt az ötvenen, és már nem volt olyan kondiban, mint fénykorában. Helénának pedig nem volt kedvére az olyan férfi, aki nem ügyel kellőképpen a külsejére. Azért kicsit szerette a férjét, és talán sajnálta is, amikor megölte. A doktor mindig igazán odaadó és kedves volt hozzá, talán túl korai volt a halála, tűnődött néha Heléna, azonban nem tudott várni. Ugyanis a doki nem kis vagyont gyűjtött össze az évek során. Az egyik legkedveltebb plasztikai sebész volt az országban, kifejezetten híres kuncsaftok jártak hozzá, akik nem spóroltak, ha a külsejükről volt szó. De ez csak a vagyon egyik része. A milliós életbiztosítás is nagyban hozzájátszott, hogy Heléna tizenkét év házasság után búcsút vegyen már igencsak őszülő férjétől, és újra feszes bőrű, kockahasú, fiatal pasikkal mulassa az idejét. 

Minden gondosan eltervelt. Kapcsolatai révén könnyen hozzájutott (és persze egy kisebb vagyonért) a legújabb fejlesztésű Toxitricin nevű méreghez, mely a pár órával a halál beállta után már nem mutatható ki a szervezetből. Férje esténként szívesen ücsörgött a televízió előtt egy pohár whiskey társaságában. Heléna ebbe öntötte a mérget, mely azonnal hatott. A szívre gyakorolt hatása miatt a halál okának szívinfarktust állapítottak meg az orvosok, bár az állítás nem állt valami erős lábakon, mégsem találtak más magyarázatot. Helénát persze sokkolta az eset, és nagyon nehezen dolgozta fel szeretett férje elvesztését… Olykor nagyon meggyőző jelenetet adott elő az őt ért veszteségről és a kínzó fájdalomról. 

Ahogy a mélyvörös rúzst felvitte ajkaira azon tűnődött, milyen lesz a ma este. Régóta egyedül járt szórakozni, barátnői a főiskola után más városokba költöztek, de talán így még jobb is volt. Szabadon flörtölhetett anélkül, hogy bárki is számon kérné. Légiesen könnyed léptekkel szállt be luxusautójába, és a belváros felé vette az irányt. A fagyos téli éjszakában a főváros továbbra is a túlfűtött szexualitás izzó leheletét árasztotta magából. Napjaink modern bordélyházai az éj leple alatt forró hangulatával felébresztették a kíváncsi kalandorok, vadászok és vadak legrejtettebb vágyait. Mindent megkaphatsz – csak kérned kell. Ezt érezte Heléna is, ahogy lassan ráfordult kedvenc klubjának macskaköves utcájára. A klasszicista stílusú kapualjakban az egymást habzsoló párok látványa felizgatta, ösztönösen az ajkába harapott, és érezte a belső lüktetést, combjai remegését. Már alig várta, hogy őt is így kényeztesse a ma esti szerelme. 

A bejáratnál hosszú sorokban várakoztak a magazinokból kilépett tökéletes nők és férfiak. A robosztus biztonsági őr azonnal felismerte Helénát, hiszen hetente többször látogatását tette náluk (nem kis számlát hagyva), így már törzsvendégnek számított. Ahogy belépett a félhomályba, azonnal a bárpulthoz ment, és egy dupla Martinit kért olivával. Szétnézett a hírességekből álló vendégseregen. Akadt itt bankár, politikus, színész, újságíró, valóságshow-szereplő – a legtehetősebb emberek gyűjtőhelye volt, ahol a legfontosabb a diszkréció. És a zene csak dübörög. 

Heléna már percek óta szemezett a pult végében álló pofátlanul jóképű, hihetetlenül sármos fickóval. Biztosan keresett reklámmodell – állapította meg magában – ilyen mélykék szemekkel bármit el lehet adni. Miért is nem látta még a plakátokon? Borostás arc, kellően sportos, nem túl kigyúrt test és kisfiús mosoly. Pont ezt képzelte el ma estére. Megveszi. Elviszi. Élvezi. 

– A következőt én állom – lépett mellé a modell és a pénz már tette is a bártender elé. 

– De csak ezt az egyet! – jelentette ki határozottan Heléna, majd rágyújtott – A többit a hálószobámban akarom elfogyasztani magával. 

– A nevemet ne is mondjam? – kacagott a „modell”. – Látom, szeretsz egyből a lényegre térni. 

Ahogy Heléna közelebb hajolt, a dohány és a Martini elegye megcsapta a Férfi orrát. 

– Menjünk! – Felálltak, és úgy hagyták el a klubbot, ahogy jöttek: diszkréten és elegánsan. 

Heléna nehezen bírta féken tartani mélyről feltörő vágyait. Nem hagyta vezetni a férfit, ő nem az a típusú nő, aki csak úgy kiengedi az irányítást a kezéből. Majd váratlan dolgot tett: 

– Mesélj valamit magadról! Van valakid? 

– Momentán nincsen. 

– Egy ilyen pasi és egyedül él? 

– Van egy macskám. – Heléna felnevetett. Kacaja élesen hasított a levegőbe, mintha nem lenne teljesen természetes az öröme. 

A lakáshoz érve a nő bevezette a vendéget. A Férfi nem mutatott különösebb érdeklődést a puccos lakás iránt, de azért igyekezett nem felfedni helyismeretét – nem most jár itt először. Előre tájékozódott. 

A nő ekkor már nem fogta vissza magát, és a Férfi karjaiba omlott. Ám az nem engedett a csábításnak, nem rontott ajtóstul a házba, s talán pont ez tette még ellenállhatatlanabbá. Heléna engedett: 

– Rendben, csigázz még, ha ezt szereted! Hozok egy kis pezsgőt. 

A sikkes nappalin keresztül sikerült eljutni a hálóig. A férfi átlagos pillantást vetett a nem szokványos környezetre, amit a nő éppen elkapott. 

– Csak egy perc és jövök. Tetszik a lakás? Csodálatos, nem igaz? – kérdezte a másik helyiségből. 

– Igazán…nagy – válaszolta érdektelenül, mikor Heléna a kezébe nyomta a pohár pezsgőt. 

– Feltűnt, hogy nincsen kitéve kép a férjedről? Miért is? – a kérdés élesen hatolt Heléna elméjébe, először azt hitte rosszul hall. 

– Honnan tudsz a férjemről? – kérdezte fagyosan. 

– Nagyon ügyesen csináltad, elismerésem. Nem vették észre a mérget. – Heléna ledöbbenten állt, és próbálta keresni a kiutat. 

– Összekeversz valakivel. A férjem szívinfarktusban vesztette az életét. Ott áll feketén-fehéren a boncolási jegyzőkönyvben. Szörnyű volt! 

– Heléna, soha sem tudhatod, hogy az emberek száját pontosan mennyi pénzzel lehet befogni. – Heléna arca elfehéredett – Azt hiszem, rájöttél… igen, a kis tolvaj barátod köpött. Csak kicsit szóra kellett bírni, és mindent elmondott rólad, de mint a vízfolyás – nevetett a Férfi. 

– Akkor…most… – Heléna nagyot nyelt. Nem hitte el, hogy a terve napvilágra került. Lebukott. Mindenki meg fogja tudni, ő pedig börtönbe kerül. Micsoda szégyen! 

– Most? Nagyon egyszerű – Előre lépett a nő felé, mire az megremegett. A következő pillanatban olyan gyorsan lebbent a kar, hogy Heléna szinte nem is látta. Kínzó fájdalom futott végig a testén, majd folyékony melegséget érzett a nyakán. Fulladozott. Ereje elhagyta, és nem bírta tartani magát. Térdre rogyott, miközben nyakából a mellkasára ömlött a langyos vér. Csak bámult maga elé, bámult a végtelenbe. A Férfi lehajolt, a nő pedig egy utolsó pillantást vetett rá, majd egész testével eldőlt. Vörös vére átfestette a drága, fehér gyapjú szőnyeget a hatalmas háló közepén.